Póthajakra vonatkozó jótállás – visszküldés
Póthajakra vonatkozó jótállás – visszaküldés
A Webáruházban forgalmazott Póthajak és Hajápolási termékek tekintetében minden esetben törekszünk rá, hogy a legrészletesebb paraméterezett, bemutatott termékeket találjon. Azonban előállhat olyan eset amikor egy szín nem teljesen azonos azzal, amit az Ügyfél szeretett volna, vagy egyéb probléma merül fel. Erre vonatkozólag kérjük minden esetben tanulmányozza a Póthajakra vonatkozó garanciális és visszaküldési szabályozását. Ezt lehetőleg még a vásárlás előtt tanulmányozza!
Jótállási feltételek póthajak esetében:
Eladó tájékoztatja a Vásárlót, hogy a Honlapon megvásárolható póthajakra nem vonatkozik a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet szerinti kötelező jótállás.
Eladó által biztosított cserelehetőség:
Eladó lehetőséget biztosít a Vásárló számára, hogy amennyiben a termék színe vagy mérete nem megfelelő akkor a megrendelés kézhezvételét követő 14 napon belül kezdeményezze a termék cseréjét. A cserelehetőség nem érinti a Vásárló elállási jogának gyakorlási lehetőségét.
Cserelehetőség alkalmazásának feltelei:
- Cserére a termék átvételét követ 14. naptári nap végéig van lehetőség, a csereigényt eddig az időpontig kell jelezni előre az Eladó felé az info@pothaj-apolas.hu e-mail címen.
- A termék cseréje csak előzetes egyeztetés után lehetséges.
- A termék visszajuttatásáról a Vásárlónak saját költségén kell gondoskodnia. A visszaküldés címzettje: Cri-Style Kft. 1214 Budapest, Erdősor utca 30-32. vagy az egyeztetés során megbeszélt kézbesítési csomag automata. Az eladónak utánvétes csomagot nem áll módjában elfogadni!
- Csere esetén, amennyiben a csere a vevő nem megfelelő termék választása miatt szükséges (pl. nem a szükséges színt választotta ki és cserét kér), a csere termék szállítási díja a Vásárlót terheli. Amennyiben a csere az Eladó hibája miatt szükséges (pl. nem a kiválasztott termék került küldésre), a csere terméket az Eladó plusz szállítási díj fizetése nélkül juttatja el Vásárló számára 14 napon belül.
- A terméket minden esetben sértetlenül, az eredeti állapotában, eredeti csomagolásban, sértetlen és el nem távolított plombával kell visszaküldeni. A póthajra rögzített plomba eltávolítása vagy sérülése esetén az Eladó a termék visszavételét megtagadhatja! Kérjük, hogy a póthajat csak abban az esetben bontsa ki és csak abban az esetben szedje le a plombát, amennyiben biztos benne, hogy a termék színe és hossza megfelelő!
- Eladó a gondatlan csomagolásból eredő visszaszállítási sérülésekért nem vállal felelősséget.
Csere folyamata:
- Első lépésben a Vásárlónak Eladó ügyfélszolgálata részére jeleznie a csereigényt az átvételt követő 14. naptári nap végéig.
- Az Eladó válaszlevélben részletesen tájékoztatja Vásárlót a csere menetéről.
- A Vevő saját költségén visszaküldi a terméket az Eladó telephelyének fent megadott címére.
- Ha Eladó nem tud a kért paraméterek szerinti cserét biztosítani, akkor a termék árát visszatéríti.
Hibás kiküldés kezelése:
- Amennyiben a szállító nem a Vásárló által rendelt terméket szállította ki, kérjük, hogy első körben ellenőrizze le a megrendelés visszaigazoló e-mailünket. Amennyiben ehhez képest eltérést tapasztal Vásárló, akkor jeleznie kell e-mail üzenetben melyben pontosan le kell írnia, hogy mi hiányzik, vagy mit kapott a rendelt termék helyett. Az Eladó a lehető leghamarabb felveszi a Vásárlóval a kapcsolatot és megkezdi a hiba korrigálását. A hibás kiküldés kezelése díjmenetes a Vásárló számára.
Felelősséggel kapcsolatos szabályok
Minden hajhosszabbítás vagy sűrítés a hajgyökereket terheli meg, ami saját hajhullást okozhat. A Vásárló tudatában van annak, hogy az összes póthaj termék és ezek illesztéséhez használt ragasztó szalagok illetve ezek oldó folyadéka az érzékeny bőrű embereknél bizonyos allergiás reakciókat válthat ki. Ezek nem a termék hibái. Az eladó nem tudhatja előre, hogy kinél milyen allergiás reakciók jelentkezhetnek, amiért felelősséget sem vállalhat. A vásárló köteles saját maga megállapítani a termék használásának lehetőségét és felelősséget vállal a lehetséges allergiás reakciók fellépésekor létrejövő kellemetlenségekért. (Érzékeny bőr esetén bőrpróba javasolt.)
Eladó tájékoztatja a Vásárlót, hogy a Póthajak felhelyezése és leválasztása szakértelmet, *szakember közreműködését igényli, ezért Eladó nem vállal felelősséget a Póthajak szakszerűtlen, nem szakember által végzett felhelyezése során, vagy azzal kapcsolatosan, valamint a fejről, eredeti hajról való szakszerűtlen, nem szakember által végzett leválasztása során keletkezett bármilyen kárért, sérülésért, rongálódásért. (*kivéve a DIY TAPE otthon is alkalmazható póthaj esetén.)
Eladó nem vállal felelősséget a póthaj festése, szőkítése, dauerolása, színezése, és a póthaj egyéb vegykezelése után. Ez esetben minőségromlás és higiéniai okok miatt a terméket cserélni, visszavenni nem áll módunkban. Az Eladó a Vásárlót a termék vásárlásakor, online rendelésekor részletesen tájékoztatja a póthaj megfelelő ápolásáról, ezek az ápolási tanácsok megtalálhatók itt is: https://cri-style.hu/pothaj-apolasa azonban a helytelen kezelésből adódó hibákért felelősséget nem vállal.
Az Eladó tájékoztatja a Vevőt, hogy az áruházban található póthajak szál-irányosak, ép kutikulával rendelkeznek, megfelelő szakértelemmel és anyagokkal formázhatók, festhetők a szakemberek által elfogadott határokon belül de az ilyen beavatkozásokért az Eladó semmilyen felelősséget nem vállal. Megfelelő kezelés és ápolás mellett ezen hajak várható élettartama sötét árnyalatok esetén kb. 2 év, világos árnyalatok esetén kb. 1 év.
Eladó az általa forgalmazott összes póthaj várható élettartamát feltünteti a termékoldalon. Ezek az értékek tájékoztató jellegűek, csak a szakszerű, gondos kezelés és ápolás mellett biztosíthatóak.
Kérjük minden esetben vegye figyelembe:
- Amikor a terméket átvette és a dobozból a tálcát kiemelte ellenőrizze, hogy a póthaj színe, típusa megfelel az Ön elvárásainak. Amennyiben bármilyen problémát észlel csomagolja vissza és jelezze felénk.
- A póthajakat biztosító plombákat csak és kizárólag abban az esetben távolítsa el, amennyiben biztos benne, hogy a megfelelő terméket kapta. A plombák eltávolítása esetén a termék visszaküldése, visszavétele megtagadható.
- A póthajak festése, formázása csak saját felelősségre, megfelelő szakértelemmel történhet. A póthaj festése, színezése esetén a jótállás nem érvényesíthető, a terméket visszavásárolni nem áll módunkban.
- A nem szakszerű kezelés (túl magas hőfok, nem megfelelő eszköz és/vagy szakértelem) roncsolódást, sérülést okozhat a póthaj minőségében. Ilyen beavatkozás esetén a jótállás nem érvényesíthető!
- Az Eladó semmilyen a felhelyezés és leválasztás alkalmával bekövetkezett kárért, sérülésért, póthaj rongálódásért, allergiás reakcióért és egyéb felmerülő problémáért nem vállalja a felelősséget!
- A vevő tudomásul veszi, hogy a forró hajszárító és hajvasaló szárítja és fénytelenné teszi a hajat, Az emberi haj különböző környezeti hatásokra, beavatkozásokra más és más módon reagálhat.
- A póthajak már nem élő hajak, így azokat minden esetben táplálni kell és körültekintően kell bánni velük. Ezt segítheti megfelelő hajtápláló szer, ami lágyabbá teszi a hajat. Mindenképpen törekedjen rá, hogy megfelelő anyagokkal kezelje a keratinos és egyéb póthajakat.
- Fésülés esetén mindenképpen lágyan fésülje és ne „tépje vagy rángassa” a hajat, hiszen ez roncsolást eredményezhet.
- Az Eladó tájékoztatja a Vevőt, hogy az áruházban található póthajak -néhány kivételtől eltekintve- nem natúr, nem festetlen állapotban kerülnek feldolgozásra, hanem színre igazítva, festve. Emiatt előfordulhat, hogy több mosás után illetve napfényben töltött idővel arányosan kissé világosodhatnak. A világosodás egyenes arányban van a hordási idő alatt elvégzett hajmosások, formázások számával és a napfényben eltöltött idővel, ez -csakúgy mint a vissza-pigmentált, festett saját haj esetén- normális folyamat, nem a termék hibája. Az Eladó ilyen esetekben a póthaj -szakember által végzett- újra festését javasolja az újra-rakás időpontjában.
TAPE és DIY TAPE PÓTHAJAK:
A TAPE hajhosszabbítások ajánlott hordási ideje: 6-8 hét, a DIY TAPE hajhosszabbításoké pedig maximum 3 hét. (Ennyi időnként ajánlott a TAPE póthaj újra rakása. A TAPE panelek illetve DIY TAPE sorok az ajánlott, teljesen hajbarát oldószerrel könnyedén eltávolíthatók.
A TAPE póthajak esetén az ajánlottnál rövidebb hordási idő esetén a leszedés nehézkesebb lehet, az ajánlott hordási időnél később pedig a hajhosszabbítások a haj növekedése miatt a saját hajjal együtt lejjebb kerülnek. A DIY TAPE póthajakat ideiglenes hajhosszabbításra ajánljuk, maximum 3 hetes egybefüggő hordási idővel.
Használat: A TAPE és DIY TAPE póthajakat frissen mosott és jól kiszárított saját hajra kell felragasztani a leválasztott saját haj tövéhez a panel ragasztós oldalán található, erre a célra kialakított ragasztó szalag segítségével. TAPE esetén két panelt egymással szembe fordítva póthaj – saját haj – póthaj, DIY TAPE esetén saját haj – póthaj – saját haj szendvics szerkezetet kialakítva.
Fontos, hogy a hajmosásnál csak sampont használni, balzsamot, kondicionálót vagy más hajápolót nem! Újra rakásnál a TAPE panelek oldószerrel könnyedén és kíméletesen eltávolíthatók. Leszedés után a póthaj panelekről/sorokról el kell távolítani a régi ragasztót, alaposan meg kell mosni és teljesen meg kell szárítani a póthajat majd új ragasztócsík réteget felragasztani a panelekre/sorokra. Ezután a panelek újra felhasználhatóak a frissen mosott, jól megszárított saját hajra. (A felrakáshoz hajhosszabbító szakember segítsége javasolt! A DIY TAPE póthajak újra-rakása az egyszerűbb kivitelezhetőség miatt akár otthon is elvégezhető.)
Felrakás után a haj vizezése, mosása 2 napig tilos! A mindennapi használatban a hosszabbított haj mosható, de a TAPE illesztéseknél a haj balzsamozása, pakolózása kerülendő. (Hajmosás után a kondicionálókat csak a haj illesztések alatti részén kell használni és úgy öblíteni, hogy azok az illesztéseket ne érjék.)
Kérjük amennyiben nem biztos valamely kérdésben keressen minket E-mail formában az info@pothaj-apolas.hu elérhetőségen!
Az Általános szerződési feltételeinket itt olvashatja: ÁSZF
